December 13-án – Luca napján – 3. alkalommal szerveztünk délutáni foglalkozást a 6. osztályosok számára. A hon- és népismeret tantárgy keretein belül lehetőségük van diákjainknak a dédszüleik, ükszüleik által még gyakorolt szokásokkal, rítusokkal megismerkedni, de a valóságban megtapasztaltatni nincs módunk ezeket. Három évvel ezelőtt a humán munkaközösség úgy döntött, hogy élményszerűvé, átéltté tesszük a téli időszak e legtöbb népszokástól ismert napját.
A Luca-pogácsát és az ezen a napon vetett búzát a gyerekek többsége hallomásból ismerte. Az idei év újítása volt, hogy – Bitterné Benkó Ilona tanárnő jóvoltából – a Luca-pogácsa elkészítésének teljes folyamatában részt vehettek diákjaink. A falatozást követően veteményezés következett. A hagyományok szerint az elvetett búza fejlődéséből következtethetünk az eljövendő esztendő búzatermésére és a család, valamint a jószágállomány egészségére.
A „kotyolás” szokásához egy hagyományőrző diákcsoport előadásának megtekintésével kerültünk közelebb. Luca-napi jövendölésekkel és Szent Lúcia történetével zártuk a jó hangulatú délutánt.
Reményeink szerint az alkalommal hozzájárultunk a régi, kiveszőben lévő hagyományok átörökítéséhez.

![{"capture mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/2024/12/Luca-nap_09.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_01/3707455007.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_02/3350440300.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_03/565538694.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_04/3199700495.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_05/830608996.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_06/1335313707.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_07/379465448.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_08/2867036280.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_10/2120081785.jpg)
![{"capture_mode":"AutoModule","faces":[]}](https://iskolaszatymaz.hu/wp-content/uploads/cache/2024/12/Luca-nap_11/234376398.jpg)
